Illatosító :: Hotel Silvanus Visegrád -

Minden illat egy emlék

„Egy illat varázsa abban rejlik, hogy visszavisz bennünket valamihez, amire emlékszünk. Az életünk egy korábbi időszakához, amely olyan fontos számunkra, hogy egy szempillantás alatt, mintegy varázsütésre ott termünk.”

Cecelia Ahern szavai csodálatosan írják le az illatok erejét. Az illat megidézi a múltat, olyan, mintha egy időgépbe ülve visszarepítene minket egy-egy elmúlt eseményhez. Ki ne élte volna át azt az élményt, amikor az utcán felkapjuk a fejünket, mert valakin megérezzük azt az illatot, amit egy általunk ismert, vagy nekünk kedves ember használt. Vagy amikor erdőkön, mezőkön, vízparton köszön ránk gyermekkorunk, ifjúságunk egy-egy jellegzetes és szívmelengető illata. És bár talán nem is szoktunk elgondolkodni rajta, de a hazaérkezéseknek is az az egyik legszebb élménye, amikor az ismerős helyen, helyiségeken és tárgyakon túl, beszívhatjuk az otthon jól ismert, megnyugtató, „csak a miénk” illatát.

Az illat varázslat, érzékeinkre, hangulatunkra, lelkünkre és gondolatainkra ható mindennapos meglepetés.

Ezért döntöttünk úgy, hogy a Hotel Silvanus közös tereiben használt kellemes illatot, amely immár a szálloda saját illata, mindenki számára hozzáférhetővé tesszük.

Ha kellemesnek találta, vigye haza otthonába, és segítségével élje át újból és újból a nálunk megélt szép órákat, napokat, élményeket és hangulatokat!

A Silvanus-illatot, amely az AWEN Limerick prémium illata, otthoni/irodai és autós kivitelben is megvásárolhatja recepciónkon, de akár meg is rendelheti itt.

Az otthoni illatosító mutatós üvegét és az illatot szétszóró bambuszrudacskákat elegáns csomagolásba helyeztük, így ajándéknak is kitűnő.

Mostantól elérhető Vadonatúj Illatgyertyánk is!  

Akciós ára: 11.900.- Ft

(Megrendelés esetén Foxpost-tal küldjük, hogy Önnek a lehető legkevesebbet kelljen a szállításra költenie.)

Fejillat: citromhéj, menta

Szívillat: jázmin, fehér tea, rózsa

Alapillat: ámbra, fás

Mert minden illat egy emlék.

Az otthoni illatosító téli illata a narancsos fahéjas ünnepi verzió, amely elmélyíti az Ünnepek meghitt hangulatát. A Házban jelenleg ezt használjuk. Ajándéknak is kitűnő. Minden más paraméterében megegyezik a nyári verzióval.

Akciós ára: 11.900.- Ft

(Megrendelés esetén Foxpost-tal küldjük, hogy Önnek a lehető legkevesebbet kelljen a szállításra költenie.)