A Hotel Silvanus**** története :: Hotel Silvanus Visegrád -

Garantáltan a legjobb ár!

A Hotel Silvanus**** története

1971-ben Magyarországon rendezték meg minden idők egyik legnagyobb szabású Vadászati Világkiállítását. Öt földrészről, százával, ezrével érkeztek hazánkba a szakemberek és az érdeklődők. A magyar házigazdák pedig elhatározták, hogy felépítenek egy szállodát, kifejezetten a Világkiállítás vendégei és rendezvényei számára. Egy szállodát, amely egyedi fekvésével, lenyűgöző panorámájával, adottságaival és szolgáltatásaival egyaránt elvarázsolja a külföldieket, akik aztán jó hírünket viszik a világban.

Budapesttől nem messze, a hajdani királyi városban, Visegrádon találtak megfelelő helyet a szállodának. Itt, ahol a történelmi emlékek szinte egymást érik és az ember sokszor úgy érzi, mintha a múltban kirándulna, Mátyás egykori Fellegvárának tőszomszédságában, a Fekete-hegyen jelölték ki a leendő szálloda helyét, amely aztán időre meg is épült. Visegrád nemcsak azért volt jó választás, mert egykori királyi városként rangos és izgalmas helyszínt biztosított a rendezvénynek, hanem azért is, mert Mátyás maga is szívesen vadászott szarvasra a környék suttogólombú erdeiben. A Pilis titokzatos és gazdag őserdőiről pedig már az ókori római írások is megemlékeznek, amikor Pannónia Provinciát emlegetik. A szállodát ezért magáról a rómaiak erdőistenéről, Silvanusról nevezték el. Így született meg a mára már legendás Hotel Silvanus****, amely pár éve elnyerte a Magyarország legjobb négycsillagos vidéki szállodája kitüntető címet.

Persze a mai Silvanus már alig emlékeztet az egykori kisebb és alacsonyabb épületre, hiszen az évek során fekvéséhez és rangjához méltó átalakulásokon esett át, de egyvalami változatlan maradt: a lélegzetelállító panoráma, amely Európa egyik legszebb kilátású szállodájává teszi.

Az ezoterikus tanok hite szerint itt húzódik a Föld szívcsakrája, amely pozitív, éltető energiákkal tölti fel az idelátogatókat. A Hotel Silvanusban tehát minden adott ahhoz, hogy feledhetetlen ittartózkodást biztosítson vendégeinek.

A szálloda vezetése pedig tisztában van azzal, hogy ezek a lenyűgöző adottságok egyben felelősséggel is járnak, hiszen a Silvanus nem csupán egy szálloda, hanem az érintetlen természet része, a harmónia, a nyugalom, a csend a megnyugvás, a testi és lelki töltekezés és a külső-belső szépség letéteményese is egyben, és ennek így is kell maradnia! Nem véletlen a szálloda mottója, amely kitűzött cél, hitvallás és ars poetica is: „A vendéget úgy kell fogadni és kiszolgálni, mint amikor szeretteinket, barátainkat hívjuk meg otthonunkba.”

Ha valaki megkérdezné, hogy mi a Silvanus igazi specialitása, mégsem a Panoráma Étterem ínycsiklandó ételremekeit, vagy a tágas, kényelmes, napfényes szobákat, fényűző lakosztályokat említenénk meg. Sokkal inkább azt a barátságos, családiasan kedves légkört, ami a négycsillagos szállodát emberivé és mosolygóssá teszi. Ez pedig kétségtelenül az elhivatott és elkötelezett személyzet érdeme. Ezt a különleges aurát mindenki megérzi, aki idelátogat, legyen szó párokról, családokról, egyéni vendégről, konferenciákról, vagy éppen az egyre népszerűbb esküvők résztvevőiről. Mert egyre többen választják esküvőjük és az azt követő ünnepi vacsora színhelyéül ezt a csodás szállodát, hiszen ki ne akarná éppen ott kimondani a boldogító igent, ahol a Föld szíve dobog…

Ezek hát azok a kisebb és nagyobb csodák, amik a Silvanust azzá teszik, ami. És ezért is örülünk annak, sőt büszkeséggel tölt el minket, hogy részesei lehetünk a 2018-as „Az év hotele” műsornak és szavazásnak. Hiszen a szépségeket és az igazi élményeket jó megosztani másokkal. Ismerje meg egy egész ország, hogy mi az a Silvanus érzés!

Mert ha valaki ellátogat hozzánk, érdemes egy kicsit elcsendesülni, elengedni a mindennapok gondját-baját, kimenni az erkélyre, mélyen beszívni az erdők friss illatát, végighordozni tekintetünket a mesébe illő tájon – és csak létezni. És pár perc után valami furcsa érzés kezd hatalmába keríteni minket: mintha nem csak mi néznénk a tájat, hanem ő is minket és mintha egyszerre csak mi lennénk a világ közepén! Aztán még egy-két perc és lassan rájövünk, hogy ott is vagyunk! A világ közepén…

És ez az a pillanat, amikor megértjük a Hotel Silvanus**** szlogenjét, ami így hangzik: „Szívvel és lélekkel.”