Visegrádi nemzetközi palotajátékok :: Hotel Silvanus Visegrád -

Visegrádi nemzetközi palotajátékok

A Visegrádi Nemzetközi Palotajátékok hazánk legrangosabb, és méreteit tekintve is legnagyobb középkori fesztiválja, mely minden év júliusának második hétvégéjén kerül megrendezésre.1985-ben szerveztünk először Palotajátékokat Visegrádon, s hatalmas meglepetésünkre azonnal kiderült, hogy rengeteg embert érdekel a középkori hadászat, kultúra és életmód hazánkban. A patinás esemény idén július 8-9-10-én kerül megrendezésre. 

 

Évente 1000-nél is többen érkeznek Olaszországból, Lengyelországból, Szlovéniából, Németországból, Csehországból, Szerbiából és persze hazánkból is a kosztümös lovagok, zenészek, mutatványosok, táncosok, íjászok – a korszak reprezentánsai, hogy három napon át a középkor bűvöletében fogadják az idelátogató nagyérdeműt.

Igaz ugyan, hogy a felvilágosodás már-már lemoshatatlan bélyegként biggyesztette a középkor elé azt a bizonyos „sötét” jelzőt, mi azonban mindent megteszünk annak érdekében, hogy árnyaltabban gondoljon a modern kor embere a történelem e valójában közel sem szörnyűséges időszakára. 1335-ben sem a dögvésztől és az inkvizíciótól való rettegésükben találkoztak a királyok Károly Róbert visegrádi udvarában...

Ha elfelejtjük kicsit Hollywood középkor-képét, s némi fenntartással kezeljük az 1700-as évek kultúrforradalmának múltfeldolgozó törekvéseit, egy hihetetlenül izgalmas világ tárul fel előttünk, annak minden izgalmával, dinamizmusával és emberségével. Erről szól a Visegrádi Nemzetközi Palotajátékok, mely az 1335-ös, hatásában mindmáig érzékelhető királytalálkozónak állít emléket.

 

EGYÉB VISEGRÁDI LÁTVÁNYOSSÁGOK ÉS ATTRAKCIÓK

 

A VISEGRÁDI TURISZTIKAI HIVATAL PROGRAMJAI

 

 

A Palotajátékok abszolút közönségkedvencei a nehézpáncélos katonák mellett a gyönyörű lovasok, akiknek csoportjai hűen mutatják be látványos csatajeleneteken keresztül a lovasíjászattól egészen a kopjatörésig a lovas harcmodor legkülönfélébb változatait.

 

 

A lovagi tornák során egyedülálló dobritmusok monumentális zenei kíséretében ismerkedhetsz meg a korszak gyalogos bajvívóival, a solymászat mibenlétével, a középkort idéző táncokkal, s ha megszomjaztál a júliusi melegben, tárt kapukkal vár a Királyi Borudvar az ország legismertebb szőlővidékeinek különleges boraival, és persze a középkori hangulatból kihagyhatatlan lakomákkal!

A Parkszínpadon és a Borudvar zenei színpadán napközben gyerekműsorokat és matinézenei produkciókat tekinthet meg a közönség, az esti fáklyás felvonulásokat követően aztán kezdetét veszi a „középkori rock and roll” olyan legendássá lett fellépőkkel, mint a Hollóének Hungarica Régizene Együttes, vagy épp a csehországi Řemdih. Mulass együtt Te is a kosztümösökkel, ismerd meg őket még közelebbről!

A fesztivál teljes ideje alatt barangolhatsz a monumentális, közel 1 km hosszan a Fő utcán húzódó vásársor pavilonjai között, ahol különleges ételeket, italokat kóstolhatsz, vásári komédiások műsorán mulathatsz és persze beszerezheted a hétvége vásárfiát is! (Gondolj valamire. Bármi is legyen az, 90%, hogy megtalálod a vásárban.)

Felejtsd el három napra a jelent és ismerd meg egy életre a múltat!