Több boldog ember kell!
Interjú Kárpáti Boglárkával, az OtthonFa alapítójával
Idén lett ötéves az OtthonFa, melyet Kárpáti Boglárka hívott életre, akinek küldetése, hogy minél többen lépjenek az önismeret útjára és tudjanak túllendülni berögzült vagy éppen hirtelen keletkezett problémáikon. Boglárka 2018. nyarának végén a Hotel Silvanusban tartott „mentális és pszichés edzőtábort” vendégeinek, vallva: a hely is sokat segít abban, hogy gyorsabban gyógyuljanak az emberek.
A Visegrád felett elhelyezkedő Hotel Silvanus**** egyedi kisugárzása és elhelyezkedése, valamint csodás panorámája már önmagában is gyógyító hatással van a zaklatott lélekre. Nem csoda, hogy immár harmadik éve tart itt önismereti tábort Kárpáti Boglárka, az OtthonFa önismereti program megalapítója. –Tréningjeinken a humán pszichológia és a pozitív pszichológia alapjait vesszük alapul, ahol az ember a fontos. Nem a problémákra fókuszálunk, mint egy pszichoanalízisen, hanem arra, hogy a bennünk lévő készségek és képességek miként tudnak kibontakozni, fejlődni. Arra koncentrálunk, hogy a mentális gondolkodásmódot fejlesszük, illetve arra, hogy egy problématudatos gondolkodásból hogyan lehet áttérni egy megoldás központúra. A gondolkodásmódot próbáljuk úgy formálni, hogy ha valaki váratlanul nehéz helyzetbe kerül, akkor saját erőforrásait és képességeit mozgósítva húzza ki magát belőle.
Minden egy munkásszállón kezdődött
2013-ban indult a projekt, augusztus 15-én pedig az OtthonFa blog. Boginak és párjának annyi pénze volt, hogy kivettek egy hotelszobát, ahol volt wifi, ekkor rakták össze a blogot és készült el az első bejegyzés. Az elmúlt öt év a folyamatos fejlődésről szólt és arról, hogy egyre több ember életét változtatta meg az OtthonFa. – A nevet az Avatar című filmből kölcsönöztem, mert nagyon megfogott az abban látható Otthonfa lényege. Azóta rengeteg megerősítést kaptam: az én küldetésem, hogy hozzásegítsem az embereket ahhoz, hogy önmagukban találják meg a biztonságot a külvilágban keresett hiányérzetekkel szemben. – mesélte Boglárka, aki azt is elárulta, hogy miként tud segíteni másoknak. – Az ember a szokásai rabja, felgyorsultunk, nem érünk rá szenvedni. Az önismeret fejlesztésében rengeteg technika van arra, hogy egy-egy szituációt hogy oldjunk meg, hogy lépjünk át az ilyen mélypontokon. Az önismeret arról szól, hogy tudom, mit miért csinálok. A mindennapi problémákra adunk megoldást. Rengeteg depressziós és pánikbeteg fordul hozzám, azzal, hogy szeretnék lerakni a gyógyszereiket. Azáltal, hogy minden nap foglalkoznak önismerettel és a figyelmük fókuszát magukra irányítják, megnő a hitük önmagukban. – mondta Bogi, aki immáron harmadik éve tart tábort a Hotel Silvanusban.
Fontos az ideális környezet
Ahhoz, hogy az ember megnyugodjon és önmagára tudjon fókuszálni, nemcsak szakértő segítség kell, hanem a megfelelő és inspiráló környezet is. Bogi már bejárta egész Magyarországot, de az általa meglátogatott szállodák közül csak egy volt, amelyik tökéletesnek bizonyult arra, hogy önismereti táborainak a helyszíne lehessen. – Két oka van, hogy ide jöttünk. Imádom azt, ahogy ez a szálloda kiaknázza a természet adta lehetőségeket és energiákat. Pusztán attól, ha itt ül az ember három napig, már feltöltődik. Az esztétikum is segíti az embert felülemelkedni a mindennapok problémáin. A másik – ami számomra még fontosabb – a személyzet, mert Magyarországon rengeteg szállodában voltam, de a legprofibban kiképzett, legkedvesebb, legmosolygósabb személyzet itt van.Mikor hazamegy valaki a táborból, annak alapvetően pár dolog fontos, mégpedig az, hogy miként foglalkoztak vele, milyen volt a kaja és milyen volt a buli. – mondta Bogi, aki saját bevallása szerint nehéz feladat elé szokta állítani kedvenc táborhelyét. – Általában ötoldalas kívánságlistával érkezem minden évben, de a Silvanus mindig megugorja a lécet. Rengetegféle étel van, így mindenki megtalálta a maga kedvencét - még vegán vendégeink is -, legyen szó édességről vagy éppen svédasztalos ebédről, amit szintén meg tudtak itt oldani. Nem is szólva a vendégek körében közkedvelt koktélkuponokról… A hotel panorámája pedig még vonzóbbá teszik a helyet mindenki számára. – árulta el Kárpáti Boglárka, aki már a jövő évi önismereti tábort tervezi a Hotel Silvanus****Visegrádban.