Doterra illatterápia :: Hotel Silvanus Visegrád -

Doterra illatterápia – Egy szelíd gyógymód

Majd mindegyik ősi kultúra tisztában volt azzal, hogy az illatokkal hogyan és miképpen lehet befolyásolni az ember fizikai és lelki állapotát. Tudták melyik illat frissít, melyik álmosít, melyik nyugtat, vagy éppen melyik csinál étvágyat. Kínától Dél-Amerikán át egészen Afrikáig, a természeti népek mind ismerték az illatok titkait. A füstöléssel vagy illóolajok párologtatásával évszázadokon keresztül használták is őket.

A helyzet nem sokat változott azóta sem, napjaink embere lett talán csak nyitottabb az olyan természetes és szelíd gyógymódok iránt, mint amilyen az illatterápia is. Ráadásul a tudomány azóta tényszerűen és dokumentált kutatásokkal igazolta azt, hogy mindez megalapozott és hatékony módszer a jobb életminőség eléréséhez. Ezért döntöttünk úgy, hogy mi is befogadjuk ezt a sokak által kedvelt és hatékony módszert, amely jó kiegészítője lehet a szállodánkban feltöltődő vagy éppen gyógyuló, regenerálódó Vendégeink pihenésének.

A Silvanus Doterra Illatterápiája keretein belül Vendégeink 1500.- Ft / éj áron tudnak bérelni tőlünk egy elegáns és modern elektromos párologtató-készüléket és az ehhez járó prémium minőségű illóolajat. Négyféle olaj közül lehet választani, ezek mind más-más hatásúak.


Szibériai fenyő

Erősíti az immunrendszert, hatékony antioxidáns, javítja a keringést, segít a légzési problémák kezelésében, támogatja az egészséges sejtműködést, hozzásegít a relaxációhoz és nem utolsósorban erősíti a pozitív gondolatokat.

Citrus Bliss – Pezsdítő keverék

Stresszcsökkentő és hangulatjavító hatású, energetizáló és frissítő, feszültségoldó, növeli az energiaszintet, erősíti az immunrendszert, pozitívan befolyásolja a táplálkozást.

Levendula

Az egyik legrégebben használt, legkedveltebb illat, a „nyugalom olaja”.

Nyugtató hatású, csökkenti a feszültséget, segíti a nyugodt, pihentető alvást, gyulladáscsökkentő hatással bír, jótékonyan segíti a függőségek, a depresszió és a bánat kezelését, kedvezően befolyásolja az allergiás tüneteket, segíti az őszinte, békés kommunikációt.

Citrom

Tisztító, méregtelenítő hatású, fertőtlenít, serkenti a vitalitást, a lelkesedést, a jó hangulatot, segíti az egészséges légzést, csökkenti az allergiás tüneteket, frissít, tisztít, megnyugtat, fokozza az éberséget és a mentális tisztaságot.


Válassza Ön is a Silvanus Doterra Illatterápiáját és lélegezzen fel!